A FORINT-Soft Kft. az Adótanácsadók Egyesületének kiváló tagja
A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete (Adótanácsadók Egyesülete) könyvelőket, adótanácsadókat minősítő rendszert vezetett be. Az okleveleket a XIX. Országos Adójogi Konferencián adták át első alkalommal.
A FORINT-Soft Kft. a kiváló tag oklevelet vehette át az egyesülettől.
Könyvelőket, adótanácsadókat minősítő rendszert vezetett be az Adótanácsadók Egyesülete
1 év haladék a jegyzett tőke emelésére
Az Országgyűlés elfogadta a T/9379 számú, A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.
A korlátolt felelősségű társaságok újabb 1 év haladékot kaptak a jegyzett tőke emelésére, így csak 2017. március 15-ig kell legalább 3 millió Ft-ra emelni azt.
A törvény a kihirdetést követő napon lép hatályba.
Zsaroló vírus
Több ügyfelünk is jelezte, hogy számítógépét megfertőzte egy úgynevezett zsaroló vírus, mely titkosítja a fájlokat.
A kártevő eltávolítására és a megelőzésre az alábbi cikket ajánljuk figyelmükbe.
1608 nyomtatvány javítása
2016. 01. 21-én megjelent a 1608 bevallás új, 2.0 számú verziója, melyben a NAV javította az általunk jelzett, eltartottak adataival kapcsolatos alábbi két hibát.
1. Eltartottak adatainak kitöltése
A korábbi verzióban még kötelező volt az eltartott természetes azonosítónak, lakcímének megadása, azonban az SZJA-törvény 48. § (3) bekezdése szerint a családi kedvezményről szóló nyilatkozaton csak az eltartott adóazonosító jelének és nevének kitöltése szükséges, így az egyéb adatokat a munkáltatónak nem kell ismernie. (Ha a gyermeknek nincs adóazonosító jele, akkor az SZJA-törvény 84/ZS. § (5) bekezdése szerint helyette még 2016-ban a természetes azonosítói és lakcíme is elegendő.)
2. Eltartott adatainak hossza
A korábbi verzió kritikus hibát jelzett, ha az eltartottak összes adata együttesen a 256 karaktert meghaladta.
A javítással egyidejűleg a kitöltési útmutató is változott.
Kérjük, hogy szíveskedjenek a 1608 nyomtatvány új verzióját használni!
Új szolgáltatás - távsegítség TeamViewer szoftverrel
A távoli segítségnyújtás előnye, hogy nem kell megvárnia, míg egy szakember elmegy az irodájába, szinte azonnal segítséget kap a probléma megoldásában. Nincs kiszállási díj, csak a munkával töltött időért kell fizetnie.
A telefonos tanácsadásra és hírlevélre előfizető ügyfeleink a távsegítség szolgáltatást 20% kedvezménnyel vehetik igénybe.
A szolgáltatás igénybevételéhez kattintson a weboldal bal oldalán található TeamViewer gombra.
SZJA-törvénytől eltérő számítási mód
Az SZJA-törvény szerint az adóelőleget megállapító munkáltatónak nem minősülő, adóelőleg-levonásra kötelezett kifizetők által teljesített kifizetések esetén nem vehető figyelembe a családi kedvezmény és a személyi kedvezmény.
Cégünk élt az SZJA-törvény adta lehetőséggel, és a NAV felé egyedi számítási módszert jelentett be. A módszer lényege, hogy az egyéb kifizetések (pl. bérleti díj, megbízási díj) esetén is érvényesíthetők a kedvezmények.
A bejelentést a NAV visszaigazolta, így a bérszámfejtő programjaink felhasználói külön bejelentés nélkül is alkalmazhatják a módszert.
Az eltérő számítási mód bejelentésére kizárólag az SZJA-törvény alapján van lehetőség, a Tbj. szerint nincs. A családi kedvezményt érvényesítők csak az SZJA-előlegnél vehetik figyelembe a kedvezményt, családi járulékkedvezmény érvényesítésére nincs mód.
Eredménytartalék igénybe vétele osztalékra
Osztalék jóváhagyása nemcsak a tárgyévi eredményből, hanem az eredménytartalék terhére is történhet.
Pl. tárgyévi adózott eredmény 10 millió Ft, jóváhagyott osztalék 15 millió Ft.
T413 Eredménytartalék - K99 Eredménytartalék igénybevétele osztalékra 5.000.000 Ft
T892 Jóváhagyott osztalék - K475 Osztalék 15.000.000 Ft
Eredménykimutatás
F. Adózott eredmény | 10.000 ezer Ft |
22. Eredménytartalék igénybevétele osztalékra | 5.000 ezer Ft |
23. Jóváhagyott osztalék | 15.000 ezer Ft |
G. Mérleg szerinti eredmény (F. + 22. - 23.) | 0 ezer Ft |
Ha a tárgyévben a cég veszteséges volt, de az eredménytartalékban megfelelő fedezet áll rendelkezésre, akkor is lehetséges osztalék jóváhagyása.
Pl. tárgyévi adózott eredmény -2 millió Ft, jóváhagyott osztalék 5 millió Ft.
T413 Eredménytartalék - K99 Eredménytartalék igénybevétele osztalékra 5.000.000 Ft
T892 Jóváhagyott osztalék - K475 Osztalék 5.000.000 Ft
Eredménykimutatás
F. Adózott eredmény | -2.000 ezer Ft |
22. Eredménytartalék igénybevétele osztalékra | 5.000 ezer Ft |
23. Jóváhagyott osztalék | 5.000 ezer Ft |
G. Mérleg szerinti eredmény (F. + 22. - 23.) | -2.000 ezer Ft |
Mint látható, veszteséges cég esetén a jóváhagyott osztalék és az eredménytartalék igénybevétele osztalékra összege megegyezik, a mérleg szerinti eredmény pedig a tényleges tárgyévi eredményt mutatja.
A 892 Jóváhagyott osztalék főkönyvi számla tartozik egyenlegét a 23. sorba, a 99 Eredménytartalék igénybevétele osztalékra főkönyvi számla követel egyenlegét a 22. sorba kell irányítani.
Eredménytartalék igénybe vétele osztalékra
Osztalék jóváhagyása történhet a tárgyévi adózott eredmény és a korábbi évek ki nem osztott eredményéből az eredménytartalék terhére, figyelembe véve az osztalékfizetésre vonatkozó korlátozásokat (Sztv. 114. §).
A könyvelést az alábbi példán keresztül mutatjuk be:
- tárgyévi adózás előtti eredmény 1.000 ezer Ft;
- adófizetési kötelezettség: társasági adó 160 ezer Ft, társas vállalkozások különadója 40 ezer Ft;
- jóváhagyott osztalék 2.000 ezer Ft, ebből 1.200 ezer Ft eredménytartalékból behívott.
Könyvelése
1. Adófizetési kötelezettség
a) T8911 Társasági adó - K4611 Társasági adó 160.000 Ft
b) T8912 Különadó - K4612 Különadó 40.000 Ft
2. Eredménytartalék igénybe osztalékra
T413 Eredménytartalék - K99 Eredménytartalék igénybevétele osztalékra 1.200.000 Ft
3. Jóváhagyott osztalék
T892 Osztalék - K475 Osztalék 2.000.000 Ft
Főkönyvi számlák paraméterezése
Eredménykimutatás XII. sorába kerül a 8911. és 8912 tartozik egyenlege; a 22. sorba a 99. követel egyenlege, a 23. sorba a 892. tartozik egyenlege.
Amennyiben eredménytartalék igénybevétele történt osztalékra, akkor a mérleg szerinti eredmény csak 0 Ft lehet.
PTGSZLAA több telephely esetén
Több ügyfelünk is jelezte, hogy a PTGSZLAA adatszolgáltatásban érintett cégeknek gyakran több telephelye van, így nem tudják összevonni az adatokat egy nyomtatványra.
A problémát jeleztük a NAV felé. A mai napon azt a tájékoztatást kaptuk, hogy megoldották a problémát.
Lehetővé tették egy adózó több "alap" adatszolgáltatást is benyújtson, pénzátvételi helyenként külön-külön. Fontos, hogy egy pénzátvételi hely csak egy nyomtatványon szerepelhet.
(Megjegyezzük, hogy a könyvelőprogramból az összesített adatok átadhatók lesznek egy nyomtatványra is.)
A mai napon megjelent új verzióhoz új kitöltési útmutatót is kiadtak, mely már tartalmazza a fentieket is.
Családi járulékkedvezmény vállalkozók esetén
A Tbj. 24/A. §-a szerint a családi kedvezményre jogosult biztosított családi járulékkedvezményre jogosult, melyet a természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulékból, valamint a nyugdíjjárulékból érvényesíthet. A munkaerő-piaci járulék nem csökkenthető a kedvezménnyel.
A nem biztosított személyek (kiegészítő tevékenységű vállalkozók, szociális szövetkezet tagjai) nem érvényesíthetnek családi járulékkedvezményt. Az evás egyéni vállalkozók szintén nem vehetik igénybe a családi járulékkedvezményt, mert nincs SZJA-alapba tartozó jövedelmük.
A vállalkozók a családi járulékkedvezményt a vállalkozói kivétet, átalányban megállapított jövedelmet vagy a személyes közreműködői díjat terhelő járulékok erejéig érvényesíthetnek.
A vállalkozók esetén az érvényesíthető családi járulékkedvezménynek kettős korlátja van. Egyrészt figyelembe kell venni, hogy mennyi az SZJA-kedvezmény után fennmaradó összeg 16%-a, másrészt a jövedelem után mennyi járulékot fizet. Az érvényesíthető családi járulékkedvezmény az így kiszámított összeg közül az alacsonyabb.
Az alábbiakban példákon keresztül mutatjuk be a számítást.
1. példa 118.000 Ft/hó kivét, 2 kedvezményezett eltartott (125.000 Ft/hó családi kedvezmény)
SZJA-alap = 118.000 Ft jövedelem – 118.000 Ft = 0 Ft
Családi járulékkedvezmény alapja és az érvényesíthető összeg
a) (125.000 Ft – 118.000 Ft) * 16% = 1.120 Ft
b) 118.000 Ft * 17% = 8.260 Ft
Járulékok
Természetbeni egészségbiztosítási járulék
Számított 118.000 Ft * 1,5 * 4% = 7.080 Ft
- Családi járulékkedvezmény 1.120 Ft
= Fizetendő 5.960 Ft
Pénzbeli egészségbiztosítási járulék
Számított 118.000 Ft * 1,5% * 3% = 5.310 Ft
- Családi járulékkedvezmény 0 Ft
= Fizetendő 5.310 Ft
Nyugdíjjárulék
Számított 118.000 Ft * 10% = 11.800 Ft
- Családi járulékkedvezmény 0 Ft
= Fizetendő 11.800 Ft
2. példa 100.000 Ft/hó kivét, 3 kedvezményezett eltartott (618.750 Ft/hó családi kedvezmény)
SZJA-alap = 100.000 Ft jövedelem – 100.000 Ft = 0 Ft
Családi járulékkedvezmény alapja és az érvényesíthető összeg
a) (618.750 Ft – 100.000 Ft) * 16% = 83.000 Ft
b) 100.000 Ft * 17% = 17.000 Ft
Járulékok
Természetbeni egészségbiztosítási járulék
Számított 118.000 Ft * 1,5 * 4% = 7.080 Ft
- Családi járulékkedvezmény 7.080 Ft
= Fizetendő 0 Ft
Pénzbeli egészségbiztosítási járulék
Számított 118.000 Ft * 1,5% * 3% = 5.310 Ft
- Családi járulékkedvezmény 5.310 Ft
= Fizetendő 0 Ft
Nyugdíjjárulék
Számított 118.000 Ft * 10% = 11.800 Ft
- Családi járulékkedvezmény 4.610 Ft
= Fizetendő 7.190 Ft
3. példa 280.000 Ft/hó kivét, 3 kedvezményezett eltartott (618.750 Ft/hó családi kedvezmény)
SZJA-alap = 280.000 Ft jövedelem – 280.000 Ft = 0 Ft
Családi járulékkedvezmény alapja és az érvényesíthető összeg
a) (618.750 Ft – 280.000 Ft) * 16% = 54.200 Ft
b) 280.000 Ft * 17% = 47.600 Ft
Járulékok
Természetbeni egészségbiztosítási járulék
Számított 280.000 Ft * 4% = 11.200 Ft
- Családi járulékkedvezmény 11.200 Ft
= Fizetendő 0 Ft
Pénzbeli egészségbiztosítási járulék
Számított 280.000 Ft * 3% = 8.400 Ft
- Családi járulékkedvezmény 8.400 Ft
= Fizetendő 0 Ft
Nyugdíjjárulék
Számított 280.000 Ft * 10% = 28.000 Ft
- Családi járulékkedvezmény 28.000 Ft
= Fizetendő 0 Ft